Elindult a Threads Magyaroszágon is!

Elindult a Threads Magyaroszágon is!

Ha év végén nem lenne elég a pörgés és a hajtás, akkor azok számára, akik szeretnek új dolgokat kipróbálni, még mindig van hátra egy feladat! Elindult Európa több országában is a Meta (Facebook) Threads névre hallgató közösségi oldala, köztük Magyarországon is! Kipróbáltam és elmondom, hogy szerintem milyen.

Bevetés az X ellen

Kezdjük a nehezebb témával! Nem titok, hogy a Threads az Elon Musk által megvásárolt Twitter, most már X névre átkeresztelt platformja ellen készült. Nyilván tudjuk azt is, hogy mi következik jövőre Amerikában és, hogy erre az eseményre milyen nagy hatást tudnak kifejteni a különböző közösségi oldalak. Így már talán nem is nagyon maradt kérdőjel az új platformot illetően, azok számára sem, akik nem követik ezeket a híreket. Ezen a ponton pedig, el is kanyarodunk a politikai vonulattól!

Az X és a Threads között az a hatalmas különbség, hogy a Threads még lehet sikeres a magyar piacon is. A régebben még Twitter néven futó X soha nem tudta igazán megnyerni magának a magyar felhasználókat. Persze, hazugság lenne kijelenteni azt, hogy nem lehet magyarokat találni a Musk-féle mikroblog portálon, de az igazi, áttörő siker soha nem érkezett el.

A Threads 2023 július 5-én indult útjára Amerikában, viszont azóta kong az ürességtől, ha lehet hinni a különböző hírportáloknak. Jelenleg nagy a sürgés-forgás az európai szervereken, hiszen most nyíltak meg a kapuk hivatalosan az itteni felhasználók számára. A kérdés az, hogy itt is csak egy pillanatnyi fellángolásról van szó?! Az idő majd eldönti!

Funkciók, lehetőségek és felhasználók

Kezdjük az elején! Két lehetőség van a Threads birodalmába bejutni:

  • Létező Instagram fiókkal beregisztrálunk az új rendszerbe, sőt a már meglévő Instagram követőink ezt egyből láthatják a profilunkon és ha nagyon-nagyon “szeretnek” bennünket, akkor rögtön követhetnek is minket a Threads-re
  • Névtelen fiókkal böngésszük az oldalt (ez egy külön az EU-s GDPR szabályozás miatt létrehozott lehetőség)

A Threads profilunk is lehet publikus vagy privát, illetve itt is nyilván választhatunk magunknak profilképet és írhatunk rövid bemutatkozást. A lustább felhasználóknak pedig van lehetőség ezeket az adatokat egyből importálni a meglévő Instagram profiljukról (én is ezt csináltam 😜).

A profilunk elkészülte után meg is kezdhetük áldásos tevékenységünket az oldalon és elkezdhetük osztani az észt pontosan úgy, ahogyan annak idején a Facebook indulásakor, az ismerőseink számára tehettük.

Ez itt egy lényeges pont! Ugyanis jelenleg nincs hirdetés az oldalon és az algoritmus még képes újszerű és talán igényesebb bejegyzéseket megjeleníteni a felhasználók számára. Számomra olyan, mint egy bizarr időutazás a múltba, ahol még láthatod ismeretlen emberek gondolatait anélkül, hogy a háttérben az vezérelné a platformot, hogy valamit eladjon számodra.

Félreértés ne essék, már vannak coach-ok és a különböző megmondó emberek az oldalon szép számmal, de jelenleg még könnyű ezeken túlgörgetni és nem esik az ember nehezére más, esetleg hasonló érdeklődi körrel rendelkező felhasználókat találnia. Magyarán szólva, szerintem az algoritmuson még ott van a szájkosár, ami előbb-utóbb le fog kerülni. A kérdés itt csak a “mikor”! Persze, illúzióink ne legyenek! A különböző celebek cipelhetik magukkal a fanatikusaikat erre a platformra is és ez meg is történik egyébként, de valahogy itt nem tudnak olyan “hangosak” lenni. Mondom, számomra nagyon furcsa és bizarr ez a Threads jelenség most!

Itt is van lehetőség képeket, szavazásokat, sőt hangjegyzeteket is megosztani, de valahogy az emberek most nagyon élvezik, hogy ezen az oldalon a rövid, szöveges tartalmak kerültek előtérbe, ahogyan annak idején a Twitter-en is történt.

Nagyon érdekesnek tartom a portál indulásának pszichológiáját is. Számos alkalommal botlottam olyan bejegyzésekbe, amik arról áradoztak, hogy mennyire jó, hogy a Threads-en ilyen barátságos a környezet és, hogy ez a legjobb a felület az őszinte és a tiszta kommunikációra. A magam részéről úgy vagyok vele, hogy tudván, hogy kik állnak a portál mögött, arra következtetek, hogy ebből adódóan a felhasználói közösség előbb-utóbb várhatóan ugyanoda hígul majd, mint a Facebook vagy az Instagram esetében történt. Az idővel bevezetésre kerülő hirdetői részleg pedig ugyanúgy megreccsenti majd a jelenleg ideálisnak tűnő algoritmus munkáját.

Konklúzió

Mivel még nagyon friss az élmény, butaság lenne elhamarkodott következtetéseket levonni a Threads-el kapcsolatban. Nehéz elképzelni, hogy a tengerentúlon megbukott platform esetleg majd Európában megy nagyot, de ki tudja?! Mindenesetre érdemes figyelemmel kísérni a hype-ot, mert jó a buli! 😁